2011. március 20., vasárnap

Bikram jóga és melegbár

Bocsánat a hatásszünetért, de gondoltam amíg nem történik semmi érdekes, addig nem fárasztok senkit a rutinnal:)
Mindenesetre a gyerek már nem beteg, szigorúan iskola van, nekem meg elkezdődik a felvételire készülős időszak, ójeeee.
Ami a legutóbbi jelentés óta történt:



Ismét nekiveselkedtem a bikramnak, sikerült természetesen a város másik felén találni egy nagyon kis pöpec jógastúdiót, ahová eljárhatok izzadni. Az oktatók többnyire egyszerre tartják németül és angolul az órákat, szóval egyszerre jógázom és tanulok:)
7 Euróért kaptam egy 7 napos próbabérletet, aztán meg majd igyekszem beruházni valami egyéb kedvezményesre, meglátom hogy futja az apanázsból. Mindenesetre az eddigi két alkalom is nagyon sokat segített, nagyon be voltak állva az ízületeim, de most jó:)

Rátérnék a kicsivel izgalmasabb témára, a szombat estére, ami megint elég kellemesre sikerült. Rávettem Jü-t, hogy mozduljunk ki, mindegy hová, mutogasson meg pár helyet, igyunk egy kis söröt, örüljünk a hétvégének, estébé. Nehezen, de sikerült elindulni, körbejárkáltuk a "Bermuda háromszöget", ami a legnépszerűbb szórakozóhelyeket foglalja magában, a középső kerületekben. Egy ír jellegű pubban szerettünk volna meginni valamit, de annyira tele volt, hogy esélyünk sem volt kb a pultig eljutni, úgyhogy elég hamar megegyeztünk, hogy miután tudom, hogy hol vannak a popular helyek, keresünk valami kellemesebbet. Elindultunk az utcán, és leszólított minket egy srác, nevén nevezve Stefan, aki nagyon szeretett volna bármilyen melegbárba eljutni, de turista lévén gőze nem volt, hogy hol keresse azokat:) Mi elfogadtuk a kihívást és felkerekedtünk, hogy találjunk neki egy helyet, meg ha már ott vagyunk, mi is meginnánk egy sört:) Stefanról kiderült, hogy félig görög, félig norvég, Norvégiában él és elég vicces egyéniség úgy alapjában véve, minden második félmondatot egy részeg operaénekeshez hasonlóan ad elő és ilyen elvetemült módon nevetni még embert nem hallottam:D
Eljutottunk a megfelelő kerületbe, ahol az első hely, ami szembejött egy leszbikus bár volt, de ott útbaigazítottak bennünket, természetesen rosszul így egy másik leszbikus kocsmában találtuk magunkat, de szerencsére hamar megkaptuk a szükséges információkat és megtaláltuk a keresett helyet, ami Red carpet névre hallgat. Ezennel Teri és Rita nagy örömére végre én is megtapasztaltam a fílinget, ami kimondottan kellemes volt, jófejek voltak a pultosok, tiszta a mosdó, jó a zene, jó a sör, mi kell még a boldogsághoz?:D Szegény kis barátunk jól elázott az est végére, úgyhogy kedvesen hazakísértük, útközben pedig megtalált minket a következő feladat: egy eltévedt brit turistalány hostelének felkutatása:D Úgy érzem nagyon sokmindent megtettünk, hogy pozitív irányba mozdítsuk a karma-mutatót, de ez valahogy tényleg sokkal nagyobb mókának tűnt, mint egy helyben ülni valami füstös-hangos helyen. Végül egy afterparty létesítményben zártuk az estét, ahol életünk legdrágább sörét ittuk, 6 Euróért egy kis Heineken-t...ez tuti kiverte volna a biztosítékot még Abi-nál is:D
Mire kijöttünk, már sütött a nap, komótos hazasétálás, illetve nekem csak a mostmár Abi-val felváltva használt (mikor ki a vendég) kanapéig Jü lakásában. Dél körül kelés, dupla adag kávé, csendes szemlélődés a bögre mögül, röhögés a tegnap estén, aztán irányzék a hegy felé:)
A mai kirándulás-erdőjárást lekéstem, de azt hiszem nem is baj, kellett egy ilyen nyuginap, holnap úgyis jógával nyitok.
Vacsira Doris-szal maki-t készítettünk a kiccsaládnak, ami véleményem szerint kifogástalanra sikerült, és kiderítettük, hogy a hivatalosan egy hónapja lejártnak számító wasabi igenis teljesen jó még:)
Ez történt a hét második felében, remélem a következő is hasonlóan eseménydús lesz, bár hétvégén irány haza, költözködés, miegymás. Bárki, aki felajánlaná a segítségét vasárnap reggelre ehhez a felemelő tevékenységhez, az légyszi keressen itt, vagy emailben, facebook-on, akárhol, vagy Terit. Lesz étel-ital, jó hangulat:) Köszi előre is az önkénteseknek!:)
Hamarosan ismét jelentkezem!

3 megjegyzés:

  1. Figy lehet azért volt annyi az a sör mert a PCP-t is kifizettették ami benne volt :-D
    Na elég a mókából, én megyek szívesen költözködni "That's my speciality"

    VálaszTörlés
  2. Most komolyan, azért hogy kommentelhessek még vizeletmintát is kér ez a cucc?

    VálaszTörlés