"Szobafokság", avagy a kölyök beteg (igen, tényleg így írtam le:D)

Most, hogy öcsi befenyített, hogy nincs poszt, azonnal írok is egyet az elmúlt két nap eseményeiből.
Tegnap kb 2 órát bringáztam a hegyen és a környék utcáin, ahol kicsit eltévedtem, estére alig bírtam megmászni a házban a lépcsőket. Persze még aznap reggel hazafelé a sparból is eltévedtem, mert a rövidebb utat kerestem busszal kombinálva...most már tudom, hogy kb 200m-re a háztól cseszerintettem el...:)
Reggel 6:50kor kivakartam magam az ágyból, majd örömmel konstatáltuk anyukával, hogy Sonja nincs túl jó formában, úgyhogy itthon marad, meg vele együtt én is. Amíg reggel még aludt, meg a takarítónő elkezdte a melót, én szépen lebaktattam a boltba a kis motoregérnek banánért, mert azzal nyüstölt előtte egész nap:) Meg persze pékség, sajtika, zöccség, hogy egyen valami rendeset is az a kölök:)
Egész jól viselte a napot, meg én is, bár délután elfogott egy kis depresszió, mikor már annyira nem volt kedvem leülni legózni, de hamar túlestem rajta, lefoglalt, hogy nyomkodjam a kezébe a papírzsepit.
Mielőtt az aggódósabbak nekikezdenek(anyukám, meg Katikám:) ), semmi komoly, megfázás, így megtanultuk, hogy ne rohangáljunk zokniban, meg mezítláb az udvaron március közepén, főleg ne az erdőbe befelé...szóval nekem nem lesz bajom.
Ja, szépen főztem paradicsomos-tonhalas tésztát salátkával, csupafrissből, amit kifejezetten értékelt a gyerek, befalt mindent szépen-ügyesen...meg rájár a túrórudira:)
Este Doris-szal angoloztunk, most 10kor sikerült letenni a lantot, reggel ugyanez folyt köv.:) Na, kezdek beleszokni a dolgokba, egyre jobban bírom a gyerekeket, meg tán mintha működne ez a tisztelet dolog egy kicsit, ha valamit mondok, annak úgy kell lennie, többnyire.
Bocs, hogy ilyen uncsira sikerült, de korlátozva van a mozgásterem:P
A következő poszt színes-szagos lesz, de legalábbis képekkel illusztrált.
Páááá